Éld az életed! – Álommegvalósító nap

ÉLD AZ ÉLETED! - Álommegvalósító nap

Vedd kezedbe az irányítást és érd el amit szeretnél!

Nagyon sokan azért nem érik el céljaikat, mert nem is tudják pontosan, hogy mit szeretnének elérni. A célok vagy vágyak lehetnek materiális dolgok, eszközök, javak, de társas kapcsolatok és emberi tulajdonságok, szokások és viselkedésnek is.  Nem elég csak sokat és keményen dolgozni, a “gazdagodást” gondolkodással és tiszta cél megfogalmazásával kell kezdeni.
Ha megkérdezed azokat az embereket, akik valami kiemelkedőt értek el, hogy hogyan sikerült neki, nem azt fogják válaszolni, hogy egy nap csak úgy sétálgattam és egyszer csak megtörtént velem a csoda, fent voltam a Mount Everesten, vagy kineveztek vezérigazgatónak. Időt, munkát, energiát raktak bele, terveztek és álmodtak.

“Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.” SENECA

Az álommegvalósító nap erre tanít meg Téged. Témája a következő életszakaszod céljainak kidolgozása a múlt áttekintésének tükrében. Részletesen végig gondolva az életünk különböző területeit, sokkal tudatosabban látjuk, mire vágyunk, mi tesz boldoggá, melyek azok a részek, amelyekre nagyobb figyelmet kell szentelnünk és mire van szükségünk egy boldogabb, teljesebb élethez. Ha azt érzed, hogy nincs elég erőd az élethez, a munkádhoz, az annak a jele, hogy valami nem jól működik az életedben. Rengeteg energiát kapunk attól, hogy azt csináljuk, amit szeretnénk, amit élvezünk!

Hogyan élheted azt az életet, amire mindig is vágytál?

Te mennyire élvezed az életed?

Lásd tisztán jövőbeni céljaidat és a hozzájuk vezető utat!

Az álommegvalósító nap témája a következő év/időszak céljainak kidolgozása a múlt áttekintésének tükrében. Részletesen végig gondolva az életünk különböző területeit, sokkal tudatosabban látjuk, mire vágyunk, mi tesz boldoggá, melyek azok a részek, amelyekre nagyobb figyelmet kell szentelnünk és mire van szükségünk egy boldogabb, teljesebb élethez.
A nap folyamán a személyes, munkahelyi és spirituális céljainkat tárjuk fel. Megvizsgáljuk, priorizáljuk, majd érzelmi, tudatos és tudatallatti szinten is “kidolgozzuk” őket!

Időpont: 2020. január 11. 10:00-18:00
Jelentkezési határidő: 2019. december 1.

Helyszín: Agóra Városi Művelődési Központ
8200 Veszprém, Táborállás tér 1.

Részvételi díj: 30.000Ft

Időpont: 2020. január 19. 10:00-18:00
Jelentkezési határidő: 2019. december 19.

Helyszín: Budapest

Részvételi díj: 30.000Ft

Emberek milliói hisznek abban, hogy célokat kitűzni teljesen felesleges. Míg mások úgy gondolják, hogy a siker akkor jelenik meg, amikor a lehetőség találkozik a felkészültséggel. A felkészültséggel, ami a célok megtervezésével érhető el. Mondanom sem kell, az emberek második fele sikeresebb, mint az első.

Bizonyítottan sokkal több siker érnek el azok az emberek, akiknek vannak céljaik és azok le is vannak írva.

A célok nem mások, mint határidőhöz kötött álmok.

“Amit egy emberi elme képes kigondolni és hinni benne, azt képes megvalósítani!” NAPOLEON HILL

Bemutató előadások

Időpontok hamarosan!

Az egyes bemutató előadások regisztrációhoz és belépő díjhoz kötöttek! Jelentkezés a kapcsolat fül alatt lehetséges.